Kérjük válasszon:

Koncert Kereső

Időintervallum:

Szenthelyi Miklós - művészeti vezető

Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar alapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára 1951-ben született Budapesten.

1973-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Kovács Dénes tanítványaként, akinek felkérésére még ugyanabban az évben az intézmény tanársegédje lett, 1978 óta adjunktus, 1989 óta docens. A különleges tehetségek osztályát 1978 óta vezeti. Tanítványai között volt többek között Falvay Attila, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertmestere, a Kodály Vonósnégyes vezetője, illetve a mai fiatal generációból Baráti Kristóf és Lendvay József, akik szólistaként máris jelentős nemzetközi karriert futottak be.

Pályája kezdetén több rangos nemzetközi versenyen is sikeresen szerepelt. 1971-ben a budapesti Weiner Leó Szonátaversenyen Szenthelyi Judittal második, 1973-ban Schiff Andrással első, 1975-ben a Magyar Rádió Hegedűversenyén szintén első díjat nyert.

1975-től az Országos Filharmónia szólistája volt. 1988-ban megalapította a Magyar Virtuózok Kamarazenekart, amelynek művészeti vezetője, szólistája és 1999 óta karmestere. Mesterkurzusokat tartott az Egyesült államokbeli Greensboro Fesztiválon, Finnországban és Brazíliában. Fellépett Európa szinte összes országában, valamint Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Ausztráliában és Afrikában. Pályafutásának harmincötödik évfordulóján, 2004. április 12-én nagyszabású koncertet adott a Zeneakadémia Nagytermében, ahol Vivaldi, Csajkovszkij és Brahms versenyműveit játszotta.
A magyarországi Sarasate-kottakiadás az ő gondozásában jelent meg.

A Hungaroton tíz szóló- és zenekari lemezt jelentett meg vele, többek között Bach összes szóló hegedűre írt szonátáját és partitáját 2002-ben, melyet Szenthelyi Miklós - a világon egyedülálló teljesítményként - egy koncert keretében játszott el a budapesti Szent István Bazilikában.

Szenthelyi Miklós legutóbbi zenei mérföldkövet jelentő vállalkozására 2011. április 10-én, a Művészetek Palotájában megrendezett hangversenyen került sor, ahol egyetlen napon, négy koncert keretében kilenc versenyművet adott elő tanítványaival és a Magyar Virtuózok Kamarazenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekar közreműködésével.
A hangverseny Magyarország Európai Uniós Elnökségének kiemelt jelentőségű kulturális rendezvénye része volt.

Szenthelyi Miklós művészi munkásságának elismeréseként 1986-ban Liszt-díjat, 1990-ben MSZOSZ-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje kitüntetést, 2000-ben Tátrai Vilmos-emlékgyűrűt és 2008-ban Kossuth-díjat kapott.

Hangszere 1976 óta egy, a magyar állam kollekciójából való Joseph Guarnieri (1723) mesterhegedű.

Szenthelyi Miklós - kapcsolódó Koncertek
Szenthelyi Miklós - kapcsolódó Helyszínek
Mátyás-templom

Mátyás-templom

Megtekint
Spirit Hotel Sárvár

Spirit Hotel Sárvár

Megtekint
VAM Design Center

VAM Design Center

Megtekint
Hotel Marriot Budapest

Hotel Marriot Budapest

Megtekint
Laffert kúria

Laffert kúria

Megtekint
Mátyás-templom

Mátyás-templom

Megtekint
Kongresszusi Központ

Kongresszusi Központ

Megtekint
Laffert kúria

Laffert kúria

Megtekint
Virtuózok Hangversenyterem

Virtuózok Hangversenyterem

Megtekint
Mátyás-templom

Mátyás-templom

Megtekint
Virtuózok Hangversenyterem

Virtuózok Hangversenyterem

Megtekint
Kongresszusi Központ

Kongresszusi Központ

Megtekint
Liszt Ferenc - Zentrum

Liszt Ferenc - Zentrum

Megtekint
Liszt Ferenc - Zentrum

Liszt Ferenc - Zentrum

Megtekint
Liszt Ferenc - Zentrum

Liszt Ferenc - Zentrum

Megtekint
Liszt Ferenc - Zentrum

Liszt Ferenc - Zentrum

Megtekint
Liszt Ferenc - Zentrum

Liszt Ferenc - Zentrum

Megtekint
Mátyás-templom

Mátyás-templom

Megtekint
Virtuózok Hangversenyterem

Virtuózok Hangversenyterem

Megtekint
Kongresszusi Központ

Kongresszusi Központ

Megtekint




Symbol

Minden jog fenntartva a Concertbudapest.com részére 2015.