Kérjük válasszon:

Koncert Kereső

Időintervallum:

Bródy János - Lesz még egyszer...

Bródy János Koncert az Arénában

Az eseményről:

Bródy János, Kossuth- és Liszt-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemérem Középkeresztjével elismert zeneszerző-szövegíró-előadóművész, rövidendalszerző, 2016 . áprilisában betölti a 70. életévét. Ebből az alkalomból barátaiés tisztelői kérésére és mindenki örömére lesz még egyszer Bródy János koncert az Arénában.

Egész pontosan április 9-én este fél8-kor kezdődik az ünnep, ahol minden különösebb hetvenkedés helyett tartunk egy jubileumi koncertet, ahol Bródy János két órán keresztül megosztja velünk dalokba foglalt véleményét szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről ésközéletről. Bródy János önálló előadói pályafutása a hetvenes évek végén a Várszínházban és az Egyetemi Színpadon kezdődött. Az Illés és a Fonográf zenekarban eltöltött évek után olyan dalok születtek, melyek személyes hangulata, érzelmi elkötelezettsége vagy ironikus intellektualizmusa szinte megkövetelte, hogy szerzőjük maga álljon velük közönség elé. Olyan idők jártak akkor, mikor dalokban tört a felszínre sok mélyen elfojtott érzés és gondolat.

Bródy János a mai napig hűséges maradt önmagához, 7 önálló nagylemez és aktualitásukat ma sem vesztő örökzöld dalok bizonyítják, hogy szerénynek mondott előadói képességeivel is hitelesen és mindenki által érthetően fogalmazza meg nemzedékének álmait és csalódásait. A könnyűzene gyorsan forgó színpadán Bródy János megmaradt örök Tininek, aki hetvenévesen is hetvenkedés nélkül áll ki a színpadra, és miközben dalokba fordult költészetével elvarázsolja, a rá jellemző iróniával kijózanítja a 60-as évek szellemének követőit és az igazi szép dalok szerelmeseit.

A legutóbbi, „Az Illés szekerén” című albuma dupla platina példányszámot ért el és elnyerve a szakma és közönség elismerését is, az Év Lemeze Fonogram díjban részesült. 

A nagy sikerre való tekintettel a 70. évforduló alkalmából megjelenik a Ráadás, Bródy János legújabb stúdiófelvételeinek albuma, melyen néhány régebbi dal újraértelmezése mellett vadonatúj szerzemények is szerepelnek majd.Ráadás ráadásul az eddigi Bródy albumokkal együtt most bakelit lemezen jelenik meg, és Bródy 70 címmel korlátozott számban díszdobozban is kapható lesz. A gyűjtemény a Koncert napján kerül forgalomba, előjegyzéseket a koncertjegyek vásárlásával lehet kiváltani.

2016. áprlis 9-én az Arénában ünnepeljük meg együtt, hogy létezik még szabad művészet Magyarországon, és örüljünk annak, hogy Bródy János még egyszer nagykoncertet ad, és megmutatja, milyen egy szabad és szuverén művész, aki bízik abban, hogy a dalok halhatatlanok.

Időpont:

2016. április 09.

Cím:

Papp László Budapest Sportaréna

Jegyárak:

5.900 Ft és 19.000 Ft között kapható a Jegyvásárlás gombra kattintva


Figyelem! Ehhez az eseményhez koncertbérlet NEM használható fel!

Ajánlja Emailben!
Bródy János - Lesz még egyszer... - kapcsolódó Helyszínek




Symbol

Minden jog fenntartva a Concertbudapest.com részére 2015.